Egész sokszor megváltozott már a véleményem az évszakokkal kapcsolatban. Régebben mindig azt vártam, hogy csak jöjjön már el végre a nyár. Ahogy azonban felnövök, egyre inkább észreveszem, hogy jobban vonzanak a csendesebb évszakok. Főleg azért, mert a munkámat otthonról végzem és tényleg sokszor elviselhetetlen a meleg. Emellett pedig azt érzem, hogy ősszel sokkal frissebben tudok gondolkodni is.
A téli időszaknak az egyik hátulütője azonban az, hogy mindig kiszárad a bőröm. A Dermokozmetikumok kapcsán pedig nem igazán voltam járatos. Egészen addig, amíg rá nem találtam a Prevenció Patikára, ami egy alternatívát tudott nyújtani, ebben a számomra idegen témában.
Korábban sehogy sem tudtam rávenni magamat arra, hogy elmenjek a patikába. A Prevenció Patika azonban egy olyan átlátható felületet biztosít nekünk, amely segítségével biztosan nem lesz semmi gond a dermokozmetikumok keresésével. Elég csak a kategóriák rendszerét használnunk és személyre szabhatjuk azt, hogy mit szeretnénk látni. Számomra ez egy nagyszerű újdonság volt, amivel időt tudtam spórolni.
Ez azonban nem minden. Ha mélyebben is érdekelnek minket a dermokozmetikumok részletei, akkor, ha rájuk kattintunk, egy rövid tájékoztatót is el tudunk olvasni. Sosem éreztem idáig azt, hogy a kozmetikum vásárlásom tudatos volt, a Prevenció Patika azonban elérte ezt. Ráadásul a rendelés menete sem lesz túl nehéz, pár napon belül pedig meg is jönnek a dermokozmetikumok.