Miként értékelhető igazán a siker?

siker

Meghatározni önmagunkat gyakran bizonyos történések mentén szoktuk. Ennek megfelelően, ha életünkben sok a siker, akkor úgy érezzük mi vagyunk azok, aki miatt egyáltalán megszületett a teljes univerzum. Amennyiben a próbálkozásinak folyamatosan csődöt vallanak, akkor annyira le vagyunk sújtva, hogy képtelenek leszünk újbóli cselekvésre rávenni magunkat. Muszáj valamit megtanulnunk, méghozzá azt, hogy a dolgok egyértelműen tőlünk függnek. Valójában, nem csak a siker, hanem a kudarc is viheti előre az épülésünket, hiszen mindkettő iránymutató. Sajnos azonban egy olyan sikerorientált világban élünk, ahol minden csak azt hivatott erősíteni, hogy aki nem tud az élre törni és másokat lekörözni az egyszerűen vesztes.

Ennél rosszabb nem is történhetne a társadalommal, de mégis így van. A nézőpontok azok, amik valamiről elkönyvelhetik, hogy pontosan mik. Ami kezdetben siker, az hosszútávon egy hatalmas bukás lehet, hiszen a dolgok összegségükben értékelendők igazán. Tanuljunk meg tehát ezért ne csak egyetlen dologra fókuszálni, hanem egy nagyobb perspektívát értékelni. A siker és az ahhoz vezető út között szintén szoros az összefüggés. Amennyiben képesek vagyunk megtalálni a biztos receptet, már ha létezik ilyen, akkor életünket egy új szintre emelhetjük és ezzel környezetünket is jobbá tehetjük. A gondolatok és érzelmek megfelelő irányba való terelgetése az első lépés, hiszen mindezek olyan energiák, amikkel teremteni és pusztítani egyaránt lehetséges. Bánjunk ezért velük óvatosan, hiszen a siker valakinek adhat, míg mástól mindent elvehet.