Végleg bezárt a ChevronWP7 Labs
Már csak fejlesztői regisztrációval lehetséges hivatalosan jailbreakelni a Windows Phone 7-es mobilokat.
Tegnap a hányatott sorsú ChevronWP7 mögött álló csapat bejelentette, hogy 10 ezer feloldókulcs eladása után végleg bezárja kapuit a szolgáltatás. A régóta szenvedő megoldás a kezdetekben egy tipikus „jailbreak” volt, avagy lehetővé tette a Windows Phone 7 operációs rendszert futtató mobilok tulajdonosainak a nem Marketplace-ről származó alkalmazások telepítését.
Pár nappal a szoftver kiadása után a Microsoft nyomására a fejlesztők kénytelen voltak elérhetetlenné tenni az eszközt, ám sikerült megállapodást kötniük a redmondiakkal a folytatásról, így végül 9 dollár ellenében egy darabig feloldókulcsokat árultak az érdeklődők számára. Az elsődleges célközönséget a kezdő programozók képezték, akiket ugyan érdekelt a Windows Phone-ra történő fejlesztés, ám nem kívántak évi 99 dollárért regisztrált fejlesztői státuszt vásárolni.
A ChevronWP7 illetékesei szerint a meglévő ügyfeleik készülékei április 13. után 120 nappal automatikusan „zárt” állapotba kerülnek majd, ám a Microsoft mindenki számára hajlandó ingyen biztosítani egy 12 hónapos fejlesztői előfizetést. Ehhez az érdeklődőknek az előbb említett dátumtól számítva 60 napon belül regisztrálniuk kell az App Hubba, az akció részleteiről itt lehet tájékozódni.
Kommentek
A hozzászóláshoz jelentkezz be!


