Gazdagabb lett az NVIDIA

A gyártó negyedik pénzügyi negyedéve 16,1 százalékos növekedést hozott az árbevételben.

Az NVIDIA közzétette a 2013-as pénzügyi évének a negyedik negyedéves eredményeit. A gyártó legutóbbi három hónapja január 27-én zárult, azonban mivel a negyedév már 2013-ra csúszott, ezért van az, hogy nem tavalyi adatokról kell beszélni. 

A cég árbevétele emelkedett a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, tehát a 2012-es pénzügyi negyedévük utolsó három hónapjához viszonyítva. Az NVIDIA ezúttal 1,1 milliárd dolláros árbevételre tett szert, ami 16,1 százalékos növekedésnek felel meg.

Ennek ellenére nem lehetnek maradéktalanul boldogok, ugyanis a harmadik negyedévben még 1,2 milliárdon állt a mutató - ilyen téren tehát még az ünnepi szezon sem segített. A nyereség összegére mindenesetre nem lehet panasz, ugyanis 172 millió dolláros profitot sikerült elérniük. Ez 50 százalékkal több éves viszonylatban, azonban megint elmaradás a harmadik negyedév 209 milliójához képest.

A PC-piac hanyatlása ellenére az éves mérleg viszonylag jó képet fest az NVIDIA-nál, amelynek a Tegra divíziója 540 milliót hozott a konyhára, ami tavalyhoz mérten 50 százalékkal többet jelent.

nvidia_screenshot_20110113172429_nfh.jpg
Nagyításhoz kattintson a képre.

Kommentek


A hozzászóláshoz jelentkezz be!